Barion Pixel
HUEN

Kezdőoldal

Gulyás Dániel
2020. október 20.

Első Online Világverseny – 25. játéknap, döntő 4/5

Hétfő este a negyedik, utolsó előtti 20 partit játszották a versenyen. Nagyon szurkoltunk az eddig remekül szereplő magyar-izraeli egységnek, akik jobbnál jobb ellenfeleket legyőzve jutottak a döntőbe, és ott is vezettek egy darabig. Sajnos, a hétfői napon szinte semmi sem sikerült, a törökök pedig szárnyakat kapva alaposan elverték a HUNISR csapatot, a különbség 25 pontról 99-re nőtt, ezzel gyakorlatilag érdektelenné téve az utolsó menetet, melyet amúgy kedd este lejátszanak.

Darvas Róbert
2020. október 20.

A kártyák mesélnek: A homokszem – Megvigasztal a Pikk Hármas

– Róbert, nagyon megtisztel a Maga szerelme, én is rokonszenvezek Magával, hajlandó is volnék a felesége lenni. Mégis azt akarom, hogy drága szüleim, akik eddig is vezéreltek engem, ismerjék meg Magát és ők mondják ki a döntő szót ebben az életfontos kérdésben. Be fogom Magát jelenteni ma délutánra, mutatkozzék be nekik, igyekezzék jó benyomást kelteni, és azt hiszem, minden rendben lesz.

Gulyás Dániel
2020. október 19.

Első Online Világverseny – 24. játéknap, döntő 3/5

Vasárnap játszották a verseny döntőjének harmadik felvonását, és a vigaszverseny befejező fordulóját. Utóbbiban az a jó, hogy véget ért, előbbiben az, hogy még folytatódik, ugyanis ez sajnos nem a mieink napja volt, 37 ponttal kaptak ki ebben a húszasban, és 25 pontos hátrányba kerültek összesítésben, viszont még van két játékrész visszafordítani a meccset.

Kelen Károly
2020. október 17.

Világcsúcs lehetett volna – Első Online Világverseny, döntő 2/5

… és 3 IMP. Az Első Online Világverseny döntőjének második húsz leosztását harmincfős társaság figyelte közösen egy Zoom-csoportban. Nem voltak nagyon izgalmas leosztások, de azért Szilágyi László vezetésével apró finomságokat meg tudtunk beszélni. Aztán meg jött a 10. leosztás, és egyszer csak Nagyiván Gábor fölkiáltott: – Világcsúcskísérlet!

Gulyás Dániel
2020. október 17.

Első Online Világverseny – 23. játékhét, döntő 2/5

A második játékrésszel folytatódott a döntő, ahol továbbra is remekül szerepel a magyar izraeli csapat. Bár ezt a 20 partit 4 ponttal elvesztettük, még maradt 12 pont előny, tehát semmi sem dőlt el.

Szilágyi László
2020. október 16.

Hát én nem is tudom... – Első Online Világverseny elődöntő 4/4

De megpróbálom kitalálni. Mármint azt, hogy mire gondoltak a játékosok, akik az idei online világbajnokság 80 partis elődöntőjének 77. leosztását játszották. Annyi biztos, hogy itt a sikerhez Winkler Gábor ellenjátékára és Dumbovich Miklós (a borítóképen – forrás: LoveBridge) felvevőjátékára egyaránt szükség volt.


Gulyás Dániel
2020. október 15.

Első Online Világverseny – 22. játéknap, döntő 1/5

Szerda este megkezdődött az Első Online Világverseny döntője, ahol legnagyobb örömünkre a HUNISR csapat is szerepel, ellenfelük a török Salvo csapat. Bár eddig kevesebb szó esett róluk, de mindenképp érdemes megemlíteni, hogy a svájci rendszerben végig kitűnően játszottak. Viszonylag hamar élre álltak (az első fordulóban mindjárt mostani ellenfelüket, a magyar-izraeli egységet verték 4 ponttal), és sorban győzték le jobbnál jobb ellenfeleiket, így végig ők választhattak ellenfelet a kieséses szakaszban is elkerülve azt a két bivalyerős amerikai együttest, amelyeket a mieinknek kellett legyőzniük.

Nagyiván Gábor
2020. október 14.

Maradj Online Csapatbajnokság – 5. játéknap

Ismét sikerült kedden lejátszani az összes mérkőzést, így a bajnokság 5. fordulója után kezdenek kialakulni az erőviszonyok. Az A-csoportban nincs már veretlen csapat, mert a GAMAX– igaz, csak 3 IMP különbséggel, de – elszenvedte első vereségét az Interface ellen. A tabellát azonban továbbra is vezeti a nagy nyeréssel közelítő Galim és Visoft előtt. Az alsó csoportokban is élen maradtak a múlt heti éllovasok, így a B-csoportot a Libella, illetve a Böszörmény, a C-t az Expassz, a D-t pedig a Buxus vezeti.

Gulyás Dániel
2020. október 14.

Döntőben a magyarok: Első Online világverseny – 21. forduló

Hétfőn este hatalmas magyar sikerrel zárultak az online világverseny elődöntői. A már eddig is bravúrosan szereplő HUNISR csapat legyőzte az amerikai világsztárokkal felálló Nickell csapatot, és döntőbe jutott! A végső különbség 38 IMP lett. Folytatás szerdától a döntőben a szintén szárnyaló török Salvo csapat ellen. Ezúttal 5 játéknapon át zajlik majd a csata, mely részben BBO-n (szerda és péntek), részben Twitch-en (vasárnap, hétfő és kedd) lesz látható híres amerikai szakkommentátorok élő elemzésével. (A címlapképről hiányzik Szabó Csaba, Kemény György pedig a versenyen induló másik magyar csapat tagja – Fotó: Csiby Éva)

Darvas Róbert
2020. október 13.

A kártyák mesélnek: Tükör Lajos sorsa – A Kőr Nyolcas mint a sors keze

– Ugye emlékszel, Mester, Tükör Lajosra, aki kétszeres háztulajdonos volt, mikor hat évvel ezelőtt megtanult bridzsezni. Szerette a játékot, de tehetségét felülmúlta hiúsága és ez az aránytalanság lett élete drámájának mozgatója. Talán hosszú évtizedeken keresztül elbridzsezgethetett volna két házából, ha a végzet nem küldi el hozzá a megpróbáltatás játszmáját.